Több ügyfelem is megkeresett már azzal a problémával, hogy véglegesen összeveszett a párjával, szakításra került sor, viszont nem tudnak a volt közös otthonuk használatán megegyezni. Megindult a magánháború, kényszer lakcímkijelentések, birtokvédelmi eljárások jöttek sorra, rendőrségnek kellett beavatkoznia.
Először még meglepődtem, mikor azonban már sokadszor is ugyanezzel a kérdéssel találtam szemben magam, kénytelen voltam elfogadni, hogy igen gyakori problémáról van szó.
Ha egy kapcsolat megszakad, meg kell osztani azt, ami közös volt, ha pedig vita van, akkor ezt a megosztást a bíróság fogja megtenni, ami viszont hosszú hónapokat, éveket is igénybe vehet, ismerve a magyar bírósági rendszer gyorsaságát. Addig pedig valahol csak kell lakni, egy fedél alatt pedig ezekben az esetekben már képtelenség…
Eddigi legdurvább esetem a következő volt: egyik ügyfelem vidéken dolgozott kiküldetésben, és mikor hazatért, egyszerűen hiába nyomta le a kilincset, nem nyílt az ajtó. A párja (a hölgy) lecseréltette a zárakat, és egyszerűen kizárta. Az igazán szomorú az a történetben, hogy mindez még a nyáron történt, és most november közepén még mindig nem sikerült elérni, hogy az ügyfelem bejusson az ingatlanba. Gyakorlatilag ruhák nélkül maradt, személyes tárgyai, családi fényképei, videói, virágai, mind a házban rekedtek.
A birtokvédelem során eljáró önkormányzati ügyintéző megjegyzése erre annyi volt, hogy hát ő nagyon sajnálja, de az új törvény a közigazgatási eljárásokról nem sikerült túl jól, aki kihasználja a lehetőségeket, el tudja húzni az ügyet elég sokáig.
Az alap a 30 napos ügyintézési határidő. Ez meghosszabbítható újabb 30 nappal – a hölgy ügyvédje a 29. napon jelentette be, hogy „eltörte a lábát”, és ezért halasztást kért. Majd mikor végül sikerült megtartani a meghallgatást az ügyben, az ügyintéző ellen elfogultsági kifogást jelentettek be. Felment az akta másodfokra az államigazgatási hivatalhoz, újabb 30 nap.
Végül megszületett a határozat, de a hölgy nem volt hajlandó önként végrehajtani és beengedni volt élettársát a lakásba. Végrehajtást kellett kérni – erről már 8 nap alatt határozni kellene… viszont a döntéshez helyszíni szemlét kell tartani. A szemle előtt ki kell értesíteni a feleket úgy, hogy a tértivevény visszaérkezzen, és a szemle minimum 5 nappal később legyen, mint az értesítés. Vagyis a 8 nap máris meghosszabbodott ismét újabb 30 nap körülire. Így immár a 4. hónapot tapossuk kézzelfogható eredmény nélkül, a rendőrség segítségét ugyanis csak a végrehajtásról hozott döntéssel lehet igénybe venni. (Családi vitáknál egyébként is bevallottan csak akkor avatkoznak be, ha már „folyt vér”, addig nem jönnek ki.)
Mi a tanulság? A jogszabályok nem tökéletesek, és amíg valaki törvény adta jogát gyakorolja, addig azért felelősségre vonni sem lehet. Mégis meg kell tenni minden tőlünk telhetőt, hogy minél hamarabb elérjük az eredményt, mert a végkimenetel azért nem kétséges. Csak az, hogy mennyi idő alatt sikerül kiharcolni…
